Sakura a tavaszi csereszenyevirág oldala

                                                                           

Japán kialakulása

Japán első lakóinak eredete bizonytalan. Valószínűleg a z ázsiai kontinenst és Japán szigetei a jégkorszakban földhíd kötte össze, így volt lehetséges a benépesülése. A mai japánok alapvető vonásait a szibériából érkező anjuk, csendes oceáni területekről származó maláj etnikumok valamint  Koreai félszigetről érkező mongol népcsoport keveredése alakította ki.

Körülbelül hétezer évvel ezelőtt jött létre a japán civilizáció, ie.300 évvel Ázsiából új ismeretekre tettek szert úgy mint a rizstermesztés, szerszám és fegyverkészítés. Akkoriban Japán sok törzsre oszlott, akik egymással folyamatosan harcban álltak, míg nem az egyik törzs főnöke megerősödött és megszerezte a főhatalmat. A császárok mind az ő leszármazottai. Az uralkodó tanácsadói a Fujiwara családból kerültek ki. 

Az első főváros a nyugati Jamato tartományban volt, és ettől keletre terjeszkedtek tovább. A Jamato dinasztia mind a mai napig fennáll. A japánok aztán mindent átvettek a kínaiaktól, a politikát, a művészeteket és az építészetet, noha mindezeket saját igényük és izlésük befolyásolta. A császári hatalom idővel meggyengült így az igazi vezetői hatalmat a katonák gyakorolták. 

Megjegyzés: Jamato az animében:  Jamato-kapitány neve csak álnév, melyet azután kapott, hogy Tsunade és Kakashi bele egyezésével alkalmazták mint a 7-es csapat új vezetőjét. Yamato igazából az ANBU-k egyike. Képes volt megfélezni Narutot, mikor elszabadult benne a kyuubi chakrája, ehhez azonban Tsunadétől kapott nyakláncra is szükség volt.

 
...::Log in::..
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Navigation
 
Látogatottság
Indulás: 2007-07-31
 
 

 

 
Affi csere




 
NE LOPJ!!

ÖTLETET SE !!! 
MEGÉRTETTED ?! 
VILÁGOS?!
KÖNNYEN MEGTALÁLLAK!
ÚGY HOGY NEHOGY AZT HIDD, HOGY NAGY A NET!!

 

Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO.GPORTAL.HU ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    "TEKERJ VISSZA" - RÉGI KERÉKPÁROK IDÕSZAKI KIÁLLÍTÁSA - BAJA TÜRR ISTVÁN MÚZEUM